Sziasztok! Nagy nehézségek árán, de itt van a 6. rész is! Ha tetszik írjatok kommentet és iratkozzatok fel! Jó olvasást!:) Lxx
(Az esetleges hibákért bocsánatot kell kérjek, előfordulhat, hiszen telefonon kellett megírjam a részt.)
-Louis! Oda nézz! - hallottam meg egy lány rémült hangját, majd azt, ahogy sietős léptekkel közeledtek.
-Jó ég! Ő Harry szomszédja, nem? - beszélt a fiú is. Ezek alapján szinte azonnal felismertem őket. Eleanor és Louis, Styles-nak a "néha kicsit hülye" haverjai.
-Ohh Louis, ugye nem halott? - nyögte Eleanor remegő hangon. Ekkor egy kezet éreztem meg csuklómon, amit tapogatni kezdet. Miután megtalálta amit keresett, hangos sóhaj szakadt fel belőle. Megkönnyebbült sóhaj. Nem vagyok halott.
-Életben van. - mondta Louis. - Kórházba kellene vinnünk. - folytatta. Nem akartam, hogy kórházba vigyenek, de szemeimet még nem volt erőm kinyitni. - Biztosan át van fagyva, hiszen csak egy pulóverban van. Télen ki a fene mászkál egyetlen pulcsiban? - hallottam hangján, hogy ideges.
-Értesítenünk kéne a családját! Biztosan aggódnak érte! - családom említésére szívem összeszorult. Szemeimet lassan, nagy nehezen kinyitom, és felpillantok az előttem guggoló lányra.
-Elizabeth! - kiált fel megkönnyebbülten. - Mi történ veled, kicsi lány? - simít végig karomon. Kedves szavain meglepődtem, úgy ahogy segítő készségükön is.
-Felhívom Harry-t, hogy szóljon a családjának! - tájékoztatta Louis Eleanort tervéről, majd már csak azt hallottam, hogy telefonál. -Harry, baj van!…Ne keresd, megtaláltuk!…Hát csak sétálgattunk El-el és itt feküdt félig holtan…Most tért magához…Nem tudom…Oké…Siess! - bontotta a vonalat. Nem sok dolog maradt meg bennem a telefon beszélgetésből, csak ami kíváncsivá tett.
Ne keresd. Harry miért keresett? Mi az hogy félig holtan találtak rám? Mi történt? Zavaros gondolataimat Eleanor szakította meg mikor kezét felém nyújtva felsegített a földről, majd leültetett egy közelben lévő padra. Kabátját, mely eddig rajta pihent, rám terítette, sapkáját a fejemre húzta, míg sálját óvatosan a nyakamba tekerte. Mindeddig fel sem tűnt mennyire fázom valójában.
-Tessék, ezt vedd fel! - adta oda Louis az ő kabátját barátnőjének, majd egy puszit nyomott arcára.
-Elizabeth, mi történt veled? - kérdezte Louis kedvesen, leülve mellém a padra. Másik oldalamon Eleanor foglalt helyet, aki nyugtatóan a karomat kezdte simogatni. Miért nem ilyen kedvesnek ismertem meg őket? Louis kérdésén elgondolkodva meredtem magam elé, míg nem a távolból egy magas alak jelent meg. Harry volt az. Rakoncátlan fürtjei egy sapka alá voltak rejtve, de néhány tincs még így is kikandikált oldalt, ami egy halvány mosolyt csalt arcomra. Amint észre vett minket lépteit még gyorsabbra fogta. Nem tudom mi késztetett a következő cselekedetemre, mikor felpattantam a padról és karjaiba vetettem magam, melyeket pillanatnyi lepettsége után szorosan körém fonta. Nem érdekelt, hogy szinte mindenem fájt, jól esett közelsége.
-Oh Lizzie! Mi a fene történt veled? - tolt el egy kicsit magától, hogy jobban szem ügyre vehesse sérülésekkel teli arcomat. Ekkor elszakad az a bizonyos cérna, és sírni kezdtem.
-Gyere hazaviszlek. - fogta meg a kezem, majd haverjaival a nyomunkban elindultunk. Parkból kiérve egy hatalmas fekete autóhoz vezetett. Az anyósülés felőli ajtót kitárta előttem, majd várta, hogy beszálljak. Egyik lábam beemeltem, majd kicsit megdőlve próbáltam beülni, ami rossz ötletnek bizonyult, ugyanis oldalam égető fájdalom kíséretében lüktetni kezdett. Felszisszentettem, majd szememből csordogáló könnyeimet törölgetve lábamat újra másik mellé helyeztem.
-Gyere, majd én segítek! - mondta Harry, majd hirtelen egyik kezét lábaim hajlatánál éreztem meg, míg másikat a hátam közepénél, majd végül felkapott és beültetett az ülésre. A baleset óta talán most ülök először autóban, de a fájdalom, ami átjárta egész testem nem hagyta, hogy ezzel törődjek. Összeszorított szemmel és megfeszült testtel vártam, hogy végre otthon lehessek. Ám mikor Harry a saját házának a garázsába behajtott, úgy gondoltam erre még várnom kell. Értetlen tekintettel néztem rá, de ő mit sem törődve kíváncsiságomon kiszállta az autóból, majd felém vette az irányt és kirántotta az ajtót. Idegesnek tűnt, de ennek ellenére óvatosan, mintha egy porcelán baba lennék, kiemelt az ülésről, és a lakásában lévő kanapéig le sem rakott. Eleanor és Louis csendben követtek minket.
-Vedd le a felsőd. - utasított megfeszült állal Harry. Ijedten néztem rá, nem értettem miért kéne ezt tennem. - Lizzie! - szólt rám. Ekkor Eleanor Harry mellé lépett, majd valamit mondott neki. Kábultságom miatt nem értettem miről beszéltek.
-Harry nyugodj le! - szállt vitába Louis is.
-Nyugodjak le? Megmozdulni nem tud! - üvöltötte. - Elizabeth vedd le a kibaszott felsődet! - kiabált egyre vörösödő fejjel. Durva szavai hallatán ismét könnyek kezdték szúrni szemeimet. Amint ez neki is feltűnt tekintete ellágyult. - Ne haragudj! - temette arcát tenyereibe. - Csak tudni akarom mi történt veled.
-Gyere, kislány. - segített fel a kanapéról Eleanor, majd egy ajtóhoz vezetett, amit miután kinyitott egy fürdőszoba tárult elém. - Segítek! - fogta meg a felsőm alját, miután az ajtót becsapta maga után. Időm sem volt felmérni a helyzetet mire is készül, inkább hagytam magam. Sodródtam az árral. Eleanor miután megszabadított a pulóveremtől, majd bő pólómtól is, kezét szája elé kapva próbált elfojtani egy sikolyt, elég kis sikerrel. Testem szinte minden egyes szegletét sötét foltok borították. Kék, zöld, lila és a fekete kevert árnyalata. A látványtól torkomban gombóc keletkezett és már nem bírtam tovább visszatartani könnyeimet. Ekkor az ajtó kicsapódott és Harry ideges tekintetével találtam szembe magam, melyet a testemen futtatott végig nem egyszer. Ajkai enyhén szétnyíltak egymástól, és úgy kémlelt tovább, ami zavarba ejtő volt. Tisztában vagyok azzal, hogy csupán a sérülések látványa váltotta ezt ki belőle. Pillanatnyi kábulata után ismét arcomat figyelte, majd tekintetét mélyen enyémbe vájta.
-Eleanor segíts neki felöltözni! Elvisszük a kórházba! - mondta mindezt a szemembe nézve. Kétségbeesetten ráztam a fejem. Semmi kedvem nem volt kórházba menni, épp elég időt töltöttem én már ott életem során. - Nézz már tükörbe Elizabeth! Mi van ha eltört egy bordád? - mutogatott az immár feldagadt feketés lila területekre a bordáim mentén. Pólómat magamra kapva és erős fájdalmaimat egy pillanatra félrerakva, kicsörtettem Harry mellett az ajtón, majd az első papírt és tollat a kezembe kapva, körmölni kezdtem.
Nem kell kórházba mennem. Jól vagyok. Épp elég időt töltöttem azon a szörnyű helyen, kérlek ne akard, hogy újra oda kerüljek! - írtam mondanivalómat a papírkára, majd Styles kezébe nyomtam. Dühös voltam. Nem értettem miért érdekli ennyire az állapotom. Megelégedtem volna annyival is, hogy kirak a házunk előtt és hazamegy. Nem értem mi ez a nagy felhajtás.
-Oké. - fújta ki hosszú idő után a bent tartott levegőt. - De azt még szeretném tudni, mi történt veled. - mondta nyugodtabb hangnemben, majd a papírt visszaadta nekem. Történtekre visszaemlékezve bambultam magam elé. Amanda tényleg az ötödikben történtekért vert, majdnem halálra? Mert nem szeretett belé Aaron, a francia srác? Vagy mert engem megölelt őt pedig semmibe vette? Amanda féltékenység miatt vert volna meg? De hisz ez abszurd. Nekem soha nem volt barátom, még csak esélyem se. Persze vele ellentétben. Érte már ötödikben bomlottak az idősebbnél idősebb fiúk.
-Lizzie.. - hallottam meg Harry lágy hangját. Valószínűleg teljesen lenyugodhatott hiszen újra becézni kezdett. Istenem szörnyű ez a becenév! Egyetlen szót a papírra írva visszaadtam neki.
Megvertek.
-Mi?! - akadt ki. - De ki képes ilyenre? Hisz egy légynek sem tudnál ártani. - kiabált ismét. Kezemet övére tettem, mire tekintetét újra rám szegezte. Egy nagy sóhaj után felállt, majd kezeinket összekulcsolva, a kanapéról, melyre időközben leültem, óvatosan felhúzott. - Hazakísérlek. Nagymamád bizonyára már nagyon aggódik. - vezetett a kijárat felé. Nagymamám említésére félelem fogott el. Nem akartam, hogy így lásson, bár ez ellen már úgy sem tehettem semmit.
