5. rész

Sziasztok!:) Sajnálom, hogy tegnap nem hoztam az ígért részt! 
Remélem tetszeni fog, és kapok néhány véleményt is róla kommentbe!:) Következő rész egy hét múlva (szombaton) várható!:) Jó olvasást! L xx

Házba visszaérve, ismét a konyhába vettem utamat, ahol nagymamám mosolygós arcával találtam szembe magam.
-Hát ezt meg kitől kaptad? - kérdezte a jegyzetfüzetre utalva. Fejemmel balra biccentettem, amerre drága új szomszédságunk lakik. - Mondtam, hogy rendes srác! - kuncogott magában, egy puszit nyomott fejem tetejére, majd távozott a konyhából. Úgy érzem, jót tettem ezzel a kis szalvétás akcióval, mert mintha kicserélték volna, úgy repesett az örömtől. Rég láttam már őt ilyennek.
A vacsorát befejezve, a piszkos edényeket a mosogatóhoz vittem, majd gyorsan elmosogattam. A fáradság mely eluralkodott rajtam, hamar tudtomra adta, hogy már csak egy forró zuhanyra és puha ágyam melegére van szükségem. Mindezeket gyorsan elvégezve dőltem be az ágyamba, ahol kicsit elgondolkodva a mai napon, vagyis Harry-n, mély álomba szenderültem.

-Eli! Eli ébresztő! - hallottam nagymamám szelíd hangját. Szemeimet lassan egymás után nyitottam ki. Először csak fél szemmel kémleltem nagymamámat, majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy valóban az ágyam mellett álldogál kinyitottam a másikat is. - Már az ebéd is készen van! - nevetett. - Nem hiszem el. Hogy tudsz ennyit aludni? - kacagott tovább, majd azzal a lendülettel távozott is szobámból. Nagy nehezen kikászálódtam puha ágyamból, majd éjjeli szekrényemen lévő órára vezettem tekintetem. 11:54. Belebújtam puha mamuszomba, majd gardróbomhoz csoszogtam, hogy kiválasszak mai napomhoz egy megfelelő szettet. Nem sokáig vacakoltam vele, egy fekete tapadós nadrágot, hozzá egy egyszerű pólót, majd egy vastag kötött pulcsit húztam magamra. Nem igazán voltam éhes ezért miután a fürdőben is elvégeztem szükséges teendőimet - fogat mostam, kifésültem a hajam - úgy döntöttem elmegyek, kicsit kiszellőztetem a fejem. Földszintre leérve nagymamámat sehol sem találtam, így rögtön utamra indultam. Valószínűleg vásárolni ment.

Már vagy egy órája sétálgathattam gondolataimba merülve mikor egy ismerős hangra lettem figyelmes.
-Nocsak, kit látnak szemeim! - hallottam hátam mögül a szörnyen ellenszenves hangot. Erőltetett nevetése ütötte meg a fülemet. -Elizabeth, hogy vagy? - folytatta, én pedig gyorsabb tempóra váltottam. - Dave.. - nyávogott, és ekkor valaki hátulról a hajamba kapaszkodva fordított meg. Cselekedetére szemem könnybe lábadt.
-Rohadtul rá figyelsz ha hozzád beszél, világos?! - üvöltötte arcomba a pasas akinek oldalán Amanda csüngött. Amanda White, velem egykorú, iskola legnépszerűbb lánya. Soha nem voltunk jóba.
-Mesélj valamit Elizabeth! Olyan régen találkoztunk! - mosolygott szempilláit rebegtetve. Tudja, hogy nem beszélek, most csupán szórakozni akar velem. Legszívesebben elszaladtam volna de srác aki vele volt, megrémisztett, így nem kockáztattam. - Mi van csajszi? - nevetett fel. - Ugyan ne legyél már ilyen! Mi van, elvitte a cica a nyelvedet? - vihogott egyre hangosabban, mintha olyan vicces lett volna amit mondott. Ekkor egy pillantást vetett barátja felé, aki rögtön cselekedett.
-Válaszolj ha hozzád beszél! - kiáltott rám majd hatalmas tenyere csattant az arcomon. Égető fájdalom vette át keze helyét. Egy könnycsepp, amit már végképp nem tudtam visszatartani, végig folyt arcomon.
-Mi van csajszi? Fájt? - mosolygott. - Oh, remélem tisztában vagy vele, hogy ezt mind magadnak köszönheted! - váltott át arckifejezése hirtelen dühössé. Fogalmam sincs, hogy mit tettem, amiért ezt érdemlem. -Beszélgessünk egy kicsit! - rántott ezúttal ő egy hatalmasat a hajamon. Egy tincsbe kapaszkodva húzott el egy padig ahol gyomorszájon ütve lelökött rá. Kétrét görnyedve kapkodtam a levegőt. - Emlékszel Aaron-ra? Tudod, a francia cserediák ötödikben. - folytatta, mire minden világossá vált.

-Elizabeth! - kiáltott rám Sarah. Nem értettem mit szeretne tőlem hiszen az eltelt öt évemben, amit itt töltöttem közöttük, egyszer sem szóltak hozzám. Kedvenc könyvemet melyet éppen olvastam lassan becsuktam, majd feléjük vettem az irányt.
-Kapkodd már a lábaidat! - szólt rám Amanda. Rögtön rájöttem mit szeretnének tőlem mikor megpillantottam Amanda oldalán a megszeppent francia srácot. Ma utaznak haza, gondolom most búcsúznak tőlük - Te folyékonyan beszélsz franciául, igaz? - mosolygott le rám Amanda, ugyan is kis termetemnek köszönhetően egy fejjel minimum magasabb nálam.
-Hát..én..nem.. - dadogtam. Mikor belenéztem a srác szemeibe még a nevem is elfelejtettem. Gyönyörű tengerkék szemei csillogtak, ahogy a nap megvilágította őket.
-Ugyan, ne szerénykedj! - rántott maga mellé. - Csak annyit mondj meg neki, hogy szeretem, és beleegyezzek a távkapcsolatba is. - jelentette ki magabiztosan majd a fiú elé lökött.
-Ohh, hát..szia..izé. - beszéltem, rá sem nézve. Egy kezet éreztem meg a vállamon mire rápillantottam. Egy biztató mosolyt küldött felém, így egy nagy levegő után folytattam. - Szóval. Amanda azt szeretné veled közölni, hogy..hogy szeret téged, és neki megfelel a távkapcsolat is. - mondtam, mindezt franciául. Rémült tekintete láttán megnyugvás járta át megfeszült testem. Csak remélni mertem, hogy nem áll szándékába összeállni ilyen szörnyetegekkel, mint Amanda. - Szerintem fuss. - mondtam mosolyogva. Kijelentésemre felnevetett majd egy puszit adott az arcomra.
-Köszönöm Elizabeth! Nem sok mindenkivel beszéltem az itteniek közül, de legalább a búcsúzásnál összejött! - nevetett zavartan, tarkóját vakargatva. - Hát akkor szia! - mosolygott zavartságomon, majd megölelt. Végül a többi dühtől fortyogó lányt semmibe véve felszállt a buszra.
-Normális vagy? Mit mondtál neki? - kiáltott rám Amanda. - Nem azt mondtam, hogy flörtölj vele! - kiabált teljesen kikelve magából.

-Hogy tehetted meg ezt velem?! - tettetett műsírást. Ekkor Dave mellé lépve átkarolta a vállát és valamit a fülébe suttogott. - Elvetted tőlem őt! - nézett rám ismét szikrákat szóró szemmel. - Hogy tehetted ezt? - folytatta. Ekkor ökölbe szorított kézzel kezdett püfölni. Ütött ott ahol ért. És jelen esetben a fejem volt az amit a legkönnyebben elért. A hirtelen sokktól, amit jelenlétük váltott ki nem tudtam mi tévő legyek. A padról melyre lerángattak, gyorsan felpattantam majd futásnak eredtem. De mind hiába, ugyanis két üldözőm, utánam iramodott. Nem kellett sok, hogy utolérjenek, a fejemre kapott ütések miatt nem sokáig bírtam, így a szédülés és levegőhiány miatt lassítottam, végül megálltam.
-Azt hitted elfuthatsz? - lökött meg hátulról a férfi, melynek következtében arccal előre a földre estem. Nyöszörgések közepette próbáltam feltápászkodni, de annak, hogy sikerülni is fog semmi esélyét nem láttam.
-Szüleid is inkább a halált választották, mintsem téged felneveljenek! - rúgott oldalamba kiabálva Amanda. Szüleim említésére és a hirtelen jött fájdalmaktól, sírni kezdtem. - Gyerünk Elizabeth! - mért egyre nagyobb ütéseket bordáim közé. - Beszélj! Egy gyáva nyúl vagy! Egy senki! - üvöltötte két rúgás között. - Nem tudom, hogy Lucy, hogy bírt elviselni téged! - nevetett erőltetetten. - Tényleg, hogy van Lucy? - mosolyodott el gúnyosan. Nem bírtam tovább, sem lelkileg, sem pedig fizikailag. A földön összekuporodva hangosan zokogtam. - A halálba kergetted őt! - üvöltötte, majd egy következő ütés, melyet a fejemre kaptam, végleg elszívta minden bennem maradt energiát. Ekkor már feladtam. Nem volt erőm megmozdulni, nem volt erőm sírni, de legfőképpen élni nem volt erőm. Lélegzet visszafojtva vártam a következő csapásokat. Azt reméltem halálra vernek, csak legyen már vége. Legyen vége a gyötrődésemnek.
-Amanda elég! - kiáltott Dave, hangja oly messzinek tűnt.
-Meghalt? - hallottam meg Amanda remegő hangját. - Megöltük? - ekkor mintha már sírt is volna.
-Gyere! Menjünk innen! - mondta Dave, majd már csak a távolodó lépteiket hallottam, míg végül minden elsötétült.