4. rész

Sziasztok! Meghoztam a negyedik részt is!:) Ez elég rövid lett az előzőkhöz képest, de remélem nem okoz nagy gondot!:) Köszönöm az eddigi 6 feliratkozót, és a kommenteket!:) Ha tetszett hagyjatok nyomot magatok után, kommenteljetek, vagy iratkozzatok fel! Kellemes olvasást! Lxx

 -Szóval..mesélj magadról. - kezdett bele Harry. Értetlen fejem láttán nevetni kezdett. Azt hiszem az őrült jelző, először mondható rá, mint rám. - Tessék. - nyomott a kezembe egy jegyzetfüzetet és mellé egy tollat. Sokáig, talán túl sokáig fürkésztem az üres lapokat, mert Harry torok köszörülésére lettem figyelmes. Nem csináltam még ilyet. Úgy értem, mióta nem beszélek, nem is próbáltak ilyen dolgokat rám erőltetni. Egy ideig próbálkozott ezzel a módszerrel a pszichológusom, de miután órák hosszat várt, hogy írjak valamit, és egy csíkos tehént pillantott meg a lapokon, semmi írást, felhagyott a próbálkozással.
Lassan Harry-re vezettem tekintetem, majd mikor megbizonyosodtam arról, hogy még mindig arcomat fürkészi, a jegyzetfüzet ismét érdekesebbnek bizonyult. Rekedtes nevetésére szívem gyorsabb tempóban kezdet kalapálni, ami megijesztett. A füzetet, amit még mindig görcsösen szorongattam, leraktam magam mellé a puha kanapéra. - Nem csináltál még ilyet? - bökött a jegyzetek felé. Fejemet nemlegesen ráztam jobbra-balra. - Figyelj Lizzie.. - új becenevem hallatán elszörnyedve, valami hülye grimaszt vágva fordultam felé. Egyből nevetni kezdett. - Nem szereted, ha így hívnak? - kérdezte, mire hevesen rázni kezdtem a fejem. - Jó, jó, azért el ne szédülj Lizzie! - nevetett tovább. Egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy itt hagyom, de nevetése engem is mosolygásra késztetett. - Szóval, arra akartam kilyukadni, hogy sajnálom ami pár napja történt. - folytatta, én pedig lehajtott fejjel hallgattam. - A haverjaim néha kicsit hülyék tudnak lenni. - vakargatta meg a tarkóját. Mi az, hogy kicsit hülyék tudnak lenni?! Végül is szimplán csak le őrültöztek egy lányt, akiről mindössze annyit tudnak, hogy nem beszél. Nem tudják, hogy elvesztettem a szüleimet, majd rá egy éjszakára legjobb és egyben egyetlen barátomat. És ha ez még nem lenne elég, egy éve már a nagypapám sincs közöttünk. Nem tudnak rólam semmit. És nem akarom, hogy bármit is tudjanak rólam. - Lizzie! Lizzie, várj! - kiáltotta Harry, mikor hirtelen felpattantam mellőle a kanapéról, majd cipőmet fénysebességgel húztam fel lábamra, és az ajtóhoz szaladtam. Azt kirántva, egy mellkasba ütköztem.
-Oh. Harry nem is mondtad, hogy vendéged van! - pillantott az említett személyre, aki nem sokkal az ütközésünk után, beért engem. - Louis vagyok! - húzta ki magát büszkén, majd a kezét felém nyújtotta. Felismertem a srácot, és a mögötte álldogáló csajt is. Ők voltak akik kattantnak tituláltak. Louis kezét félrelökve, majd egy szúrós pillantással megjutalmazva őket, hazaindultam. -Ez meg mi volt, Haver? - hallottam még Louis sipákolós hangját, mielőtt beléptem volna a házba.
-Eli! - kiáltott nagymamám. - Édesem, annyira sajnálom, hogy kiborultam! - ölelt magához az idős nő. Szívesen fogadtam, ölelését, így szorosan kapaszkodtam belé. - Gyere! Csináltam vacsorát! - vezetett be a konyhába.
Míg nagymamám az ételekkel volt elfoglalva a pultnál, én az asztalon hagyott szalvéta darabbal és tollal szemezgettem. A következő pillanatban már könnyeimmel küszködve szorongattam a szalvéta felett a tollat és írtam. Nagyon rég osztottam meg gondolataimat a külvilággal, de egyszer el kell kezdeni, nemde? Igaza van a nagymamámnak, tovább kell lépnem. De nem tudom, hogy képes leszek-e rá egyedül.
-Itt van a levesed! - tolta elém mosolyogva, majd, mikor meglátta mit szorongatok a kezemben, a mosoly az arcára fagyott. - Eli.. - motyogta. Egy rakoncátlan könnycseppet letörölve az arcomról átnyújtottam neki a gyűrődött szalvétadarabot, melyen mindössze ennyi állt: "Drága Nagyi! Sajnálom a mait. Tudom, hogy csak segíteni akarsz, de nem tudom, hogy képes leszek-e valaha újra normális életre. Köszönök mindent, szeretlek! Elizabeth"
Nem mondott semmit, csak szorosan karjai közé zárt, majd halkan pityeregni kezdett. Nyugtatáskép hátát simogattam, de ekkor valaki kopogtatott. Nagymamámat a székre letolva jeleztem neki, hogy ne fáradjon, majd én kinyitom. Mikor az ajtóhoz értem, és kinyitottam, senki nem állt előtte. Már éppen azon voltam, hogy becsukom, mikor a lábtörlőn megpillantottam egy jegyzetfüzetet. Az a füzet volt amit néhány órája Harry a kezembe nyomott. De már nem volt teljesen üres, az első lapon egy rövid üzenet állt; "Remélem egyszer hasznát veszed! H x"
Nem is kellett több. Fülig érő szájjal mentem vissza a házba. És igen. Harry Styles ismét mosolyt csalt az arcomra.