3. rész

Sziasztok! Meg is hoztam a harmadik részt!:) Következő rész holnap várható! Ha tetszik, írjatok kommentet és iratkozzatok fel!:) Nagyon köszönöm az eddigi négy feliratkozót!! Számomra ez nagyon nagy szó és iszonyatosan hálás vagyok, hiszen még csak tegnap nyitottam a blogot. Nem is szaporítom tovább a szót. Kellemes olvasást!:) Lxx

 -Itt van Harry, Drágám! - folytatta boldogan. Nagyot sóhajtva dőltem vissza az ágyba. - Mondom neki, hogy pár perc és lent vagy. - mondta egyszerűen, majd magamra hagyott. Fürdőszobámba igyekeztem, hogy kicsit elviselhetőbb külsőt varázsoljak magamnak..
A lépcsőn feltűnés nélkül próbáltam lassan lemenni, ami persze, hogy elkerülhetetlen. Az utolsó fok nyikorgása mindenki tudtára adta, hogy érkezem. Fejüket felém kapva elmosolyodtak. Pillantásukat kerülve ültem közéjük.
Essünk túl rajta.. Nagymamám arcáról szinte levakarhatatlan volt a mosoly. A konyhapultnál szorgosan csinálta a teát Harry és az én számomra. Fogtam a tollat amit nemrég hagytam az asztalon, és egy szalvétára firkálni kezdtem néhány szót, majd az új szomszédunk elé toltam. "Menj innen." - olvasta fel alig hallhatóan, majd rám emelte gyönyörűen csillogó zöld íriszeit. Zavart tekintetemre elmosolyodott a szalvétát pedig a zsebébe gyűrte, de távozásra nem volt hajlandó.
-És mond csak Elizabeth.. - beszélt immár rendes hangnemben. - Mindig ilyen csendes vagy, vagy csak velem vagy ilyen barátságtalan? - villantott rám egy ezer wattos mosolyt. Nagymamám abbahagyta a teák készítését és gondterhelt arccal fordult felém. Harry összeráncolt szemöldökkel nézett rám, majd nagymamámra. - Vagy is..nem..nem úgy értettem..gondolom nincs hozzá túl sok közöm. - mosolyodott el zavartan a fiú, de mikor látta, hogy ez sem igazán hat meg folytatta. - Tényleg sajnálom. - nézett mélyen szemeimbe, majd mikor kezét megéreztem az enyémen, melyet az asztalon pihentettem, hirtelen felugrottam. Engem csak ne fogdosson.
-Ne aggódj Harry, ez nem miattad van. - kezdett bele nagyi. Ne. Kérlek csak ezt ne. - Elizabeth! - kiáltott rám mikor éppen azon voltam, hogy elhagyom a konyhát. Több éve nem, sőt talán egész életemben nem hívott még teljes nevemen. - El ne merj menni! - mondta idegesen. Mi a fene? Eddig békésen élhettem életemet nagymamámmal erre ez az alak idepofátlankodik és minden felborul? Miért nem hagynak engem békén? Elegem van! Elegem van a némaságból! Elegem van a folytonos gondolatokból! Elegem van az napokból amik változás nélkül ugyanúgy telnek mindig. Elegem van az életből.. az életemből. - Ideje tovább lépned Elizabeth! Ez így nem mehet tovább! - kiabál nagymamám. Harry-re pillantok aki megszeppenve ül a széken. Szerintem még megmozdulni sem mer. Az ajtó felé biccentek, szerencsére vette a célzást, így távozni készül.
-Öhmm, ne haragudjanak! - fordul a nagyim felé. - Köszönöm a süteményt. - mondja majd int egyet és kilép az ajtón. Nagyi arcán kövér könnycseppek gurulnak végig. Azt hiszem nála most telt be a pohár. Nem akartam itt maradni, fogtam a cipőm amit magamra rángattam, ugyanúgy a dzsekimet is végül az ajtóhoz mentem. Visszanéztem nagymamám kétségbe esett arcára, majd hátat fordítva neki elindultam. Magam se tudom hova.

-Apa! Nem tudsz egy kicsit gyorsabba menni? - szólok a kocsi hátsó üléséről, majd apám a visszapillantón keresztül néz rám és elmosolyodik.
-Ne aggódj Beth! Időben oda érünk! - kacagott. Puffogva dőltem hátra kezeimet keresztbe rakva.
Az álom ami a hosszú út miatt a repülő térre vezető úton ellepett hamar véget is ért. Sikolyok, majd nagy csattanás, minden vörös. Végül elnyelt a sötétség barátságtalan bugyra.

Zokogva temettem arcomat kezeimbe. Egy közeli játszótéren jártam mikor úgy döntöttem, hogy nem kínzom tovább lábaimat és végül leültem. Hideg volt, de a hó szerencsémre már nem esett. Mit sem törődve a padon éktelenkedő vastag hótakaróval, leültem rá.
-Leülhetek? - törte meg a csendet egy ismerős hang. Csak egy napja hallottam először, de úgy érzem ezt a hangot ezer közül is felismerném. Válaszolás kép megrántottam a vállam. Nem is kellett neki több, már helyet is foglalt mellettem. - Nem taralak őrültnek. - mondta. Felhúzott szemöldökkel rápillantottam. - Te jó ég. Ez rosszabbul hangzott mint ahogy kigondoltam. - vakargatta meg a tarkóját. - Ne haragudj. - nem néztem rá csak ismét megrántottam a vállam. Egy remény vesztett sóhaj szakadt fel belőle. Még is mit keres itt?! - Gondolom nem véletlen élsz a nagymamáddal. - mondja lassan, mintha félt volna. Nem akartam, hogy folytassa, de túlságosan is elvesztem a gondolataimban, melyből az ő hangja rántott állandóan vissza. - Köze van ahhoz is amiért nem beszélsz, igaz? - nézett rám. - Igaz, Elizabeth? - várta a megerősítést immáron elém guggolva. Még mindig nem értettem miért nem törődik a saját dolgával. Fogadok ezt is csak azért csinálja, hogy másnap a haverjaival jól kiröhöghessen. Tudom, hogy ez lesz, hiszen átéltem már ezt. Emiatt lettem magántanuló, és persze a némaságom miatt. Harry kezei a térdemre csusszantak, mire ijedten rá kaptam a tekintetem. Még mindig várt a válaszomra. Bólintottam. - Nem kérlek arra, hogy elmondd. - folytatta. Istenem ez a srác soha nem adja fel? Nem is mondtam volna el neki semmit. Még ha képes lennék rá se mondanék neki semmit. - Vacogsz. Gyere, hazakísérlek.
Fel sem tűnt, hogy mennyire fázok, míg meg nem említette. De nem akartam még így sem hazamenni. Még nem állok készen a nagymamámmal való beszélgetésre. Vagyis, hogy ő beszéljen hozzám, én meg hallgassak. Tudom mit akar nekem mondani, és azt is tudom, hogy ezt csak azért teszi, mert szeret és segíteni szeretne. De rajtam ez már képtelenség. Olyan szinten elcseszett az életem, hogy ezen már semmiféle csoda sem segíthet. - Elizabeth. - nyújtotta mosolyogva felém a kezét, mikor feltűnt neki, hogy nemigen figyelek. Alig észrevehetően megráztam a fejem. - Nem akarsz hazamenni? - kérdezte ismét leülve mellém. Bólintottam. - Sebaj. Itt akkor sem maradhatsz. - húzott fel a padról. - Addig maradhatsz nálam. - mosolyodott el ismét. Ennek teljesen elment az esze. Azt hiszi, hogy egy nap "ismertség" után majd elmegyek vele, és nála töltöm az időmet, míg nem akarok hazamenni? Ennek tényleg elment az esze. Hirtelen rántottam ki karomat gyengéd szorításából, majd lábaim gyökeret eresztettek a talajba. Értetlenül nézett rám. - Nem harapok, nyugi. - mosolygott. Istenem ez a mosoly. Miért teszi ezt velem?! - Ugyan már Elizabeth. - nevetett fel. - Tőlem itt is maradhatsz, én csak nem szerettem volna ha itt fagyoskodsz. De hát akkor mindegy. - mondta majd sarkon fordult. Itt hagyott.
Lassan lépkedtem utána, ha utol akartam volna érni is képtelen lettem volna rá, hiszen hosszú lábaival pár lépés és már be is vágta maga után a bejárati ajtaját. Egy kis hezitálás után úgy döntöttem bekopogok.
-Áá Elizabeth. - tettetett meglepettséget, mikor ajtót nyitott, de láttam a szája sarkában bujkáló kis mosolyt. - Miben segíthetek? - kérdezte, de a mosolyt most már nem próbálta leplezni, ami engem is mosolygásra késztetett. Mit tesz velem ez a srác? Kérdésére kicsit megdörzsöltem a karjaimat, jelezve neki, hogy fázom. Nevetve arrébb állt, majd fejével biccentett, hogy menjek beljebb.