Hali:) Itt az ígért második rész is!:D Ha tetszett írjatok kommentet, vagy iratkozzatok fel! Jó olvasást! L xx
Redőnyöm lyukain beszűrődő nap sugaraira ébredtem. Hiába van tél, és
hideg, a nap száz ágra sütött. Gyorsan magamra kaptam a puha köntösöm,
majd a fürdőbe igyekeztem. Megmostam az arcom, fogam, végül felöltöztem
egy egyszerű hétköznapi szettbe. Mikor készen lettem és kiléptem a
szobámba a nagymamám dugta be a fejét az ajtón.
-Jó reggelt, Eli! -
köszöntött mosolyogva. Én is elmosolyodtam, habár lehet, hogy az valami
grimaszra sikeredett. - Gyere, reggelizni! - fogta meg a kezem, majd
vezetett le a lépcsőn. Ez számunkra mindennapivá vált. Minden napom
ugyan úgy változatlanul telik 3 éve, mióta kijöttem a kórházból.
-Elizabeth.. - jött az ágyam mellé nagypapám. Könnyekkel teli szeme
mindent elárult. Kétségbeesetten kapkodtam a tekintetem közte és az
ajtóban álló nagymamám között, aki nem sokáig bírta tekintetem így
zokogva, nekem hátat fordítva kiment a szobából. - Elizabeth, Kincsem
tudd, hogy mi még itt vagyunk neked.. - folytatta nagypapám. Arcomon
megállíthatatlanul folytak le a könnyeim. Nem akartam hallani mit akar
mondani, mert már tudtam..sejtettem.
-HOL VANNAK A SZÜLEIM? -
kiabáltam sírva. Nagypapa, fejét a kórházi ágyra hajtotta, majd
felzokogott. - NEM! NEM! - ordítottam. - Nem halhattak meg.. - zokogtam.
- Anya..apa! - temettem arcomat egy párnába és úgy sírtam tovább.
Hirtelen egy fehér köpeny féleséget viselő viszonylag idős ember lépett
be a szobába, majd nyugtatókat adtak be, melyek az álom nyugodt világába
repítettek engem.
Mikor kinyitottam szemeim azonnal vissza is
csuktam, mert nem bírta a hirtelen látott erős fényt. Miután
teljesen hozzászoktattam szemem a fényhez, körülnéztem. Erősen kellett
koncentrálnom, hogy rájöjjek mi is történt. Ahogy bevillant a kép a
balesetről, szüleim haláláról, szemeim ismét könnyekkel teltek meg.
-Eli.. - hallottam meg nagymamám kedves becézését melyet felém
irányított. Kisgyermek korom óta Elinek szólít, ő az egyetlen. Szüleim
mindig Beth-nek hívtak, míg nagypapám teljes nevemen ahogy barátaim is.
Már amennyi barátom nekem van..talán csak Lucy. És ekkor hirtelen
beugrott, hogy mi Lucy látogatására indultunk. Vajon tudja mi történ?
-Lucy.. - suttogtam rekedtes hangon. - Tudja mi történt? Mi van
Lucy-vel? - kérdeztem, mikor láttam nagymamám fej erőtlenül előre bukik.
- Mi van Lucy-vel? - kérdeztem ismét, kissé idegesebb hangnemben.
-Az éjjel.. - kezdte nagypapa.
-Ne. - állítja meg a mamám.
-Joga van tudni..
Nagymama felsóhajt, bólint, majd az ágyam mellé botorkált és kezemet görcsösen szorongatni kezdte. Nagypapa folytatta:
-Éjjel..elvitte a rák. Elizabeth én..én annyira sajnálom. - nézett rám
együtt érzően. Levegőt nem kaptam, sírni már nem tudtam, ahogy levegőt
venni sem. Kétségbe esetten köhögtem, és furcsa hörgő hangokat adtam ki.
- Elizabeth! - kiáltott nagypapám, majd kirohanva egy sereg orvost
küldött be. De ekkor már egyáltalán nem kaptam levegőt. Szörnyű
légszomjam volt.
-Tegnap itt járt egy kedves fiatal ember. -
zökkentett ki nagymamám a szörnyű emlékből, amely örökké elmémbe
vésődött, hiába akarom elfelejteni. - Téged keresett. - kijelentése
megdöbbentett. - Figyelj, én nem tudom mit csinált, veled tegnap miután
olyan zaklatottan rontottál be a lakásba. - folytatta, mire rájöttem
kire gondol. Bár arcát nem láttam, tudom, hogy az új szomszéd srác az. -
De kedves fiúnak tűnik. Azt mondta, mondjam meg neked, hogy sajnálja.
Bólintottam. Másra úgysem lettem volna képes. Miután ez neki is feltűnt
felállt, majd kezét a kezemre tette, s így szólt: - Fejezd be a
reggelid, és vidd át neki azt a tányér süteményt!
Mégy egy utolsó
csókot lehelt arcomra, és magamra hagyott. Sem kedvem, sem erőm nem volt
meglátogatnom őt, pláne a tegnap történtek után. Lassan fejeztem be a
reggelim, majd vonakodva, de a tányér süteménnyel a kezembe kiléptem az
ajtón, s elindultam az új szomszédhoz.
Kettőt kopogtam a gyönyörűen faragott fa ajtón. Nem kellett sokat várakoznom, rögtön ajtót nyitott.
-Ohh, hello! - köszön meglepetten. Ezúttal felnéztem magas alakjára,
majd szemügyre vettem hibátlan arcát. Zöld íriszei csillogtak, telt
ajkai tökéletesen díszítették arcát. Talán túl sokáig néztem, mert
elmosolyodott. Zavartan néztem le cipőmre. Megszólalni nem tudtam, ami
persze nem megszokott 3 év némaság után. Átnyújtottam a süteményt, majd
indulni készültem, de ő ebben megakadályozott, mikor megragadta
felkarom. - Nem akarsz bejönni? - mosolyog rám. - Nem mellesleg,
köszönöm a süteményt! - mosolya egyre szélesedik, mikor feltűnik neki,
hogy mennyire zavarba jöttem. Egyáltalán nem vagyok hozzá szokva, hogy
egy fiúval beszélgetek.. vagyis ő beszél hozzám. - Harry Styles
vagyok. - nyújtja a kezét. Nem értem hozzá, nem szóltam semmit. - Te
pedig Elizabeth, ugye? - ijedten kapom rá tekintetem. - A nagymamádtól
tudom a neved. - nevetett arckifejezésemen. - Gyere be! - tárja ki
kicsivel tágasabbra az ajtót, majd fejével biccentett egyet, jelezve,
hogy menjek be. Fejemet nemlegesen ráztam, miközben hátráltam, egészen a
kapujáig, ahol hátat fordítva neki indultam el, nem törődve azzal, hogy
nevemet hajtogatja.
Tekintetem találkozott a nagymamáméval aki az
ablakból figyelt engem. Fej csóválva odébb állt. Mikor beértem mondhatni
nekem rontott.
-Eli! Drágám! - fújta ki végül csalódottan a
benntartott levegőt. Fejemet lehajtva álltam az ajtóban. - Miért nem
adsz neki legalább egy esélyt? - kérdezte, mire értetlen tekintetem rá
emeltem. Adjak neki egy esélyt? Ugyan mire? Arra, hogy a haverjai előtt
még többször leégethessen? Hogy még egyszer nevetés tárgya lehessek? Hogy
még egyszer őrültnek nevezhessenek? Én ebből nem kérek. - Elizabeth,
kérlek. - nézett rám könnyekkel teli szemeivel nagymamám, mintha tudná
mire gondolok. Idegesen robogtam fel a lépcsőn, majd szobám ajtaját
magam után becsapva rogytam le az ágyamra. Fáradt voltam, hiába volt
még csak 11 óra, muszáj volt pihennem egy keveset.
-Eli! Eli,
ébresztő! - ridtan nyitottam ki szemem nagymamám kellemes hangjára. Az
ágyam szélén ülve figyelt. Az éjjeli szekrényemen helyet foglaló órámra
pillantottam, mely tudatomra adta, hogy már délután 6 óra van. Ilyen
sokat aludtam volna?!
-Itt van Harry, Drágám! - folytatta boldogan.
Nagyot sóhajtva dőltem vissza az ágyba. - Mondom neki, hogy pár perc és
lent vagy. - mondta egyszerűen, majd magamra hagyott. Fürdőszobámba
igyekeztem, hogy kicsit elviselhetőbb külsőt varázsoljak magamnak..
A
lépcsőn feltűnés nélkül próbáltam lassan lemenni, ami persze, hogy
elkerülhetetlen. Az utolsó fok nyikorgása mindenki tudtára adta, hogy
érkezem. Fejüket felém kapva elmosolyodtak. Pillantásukat kerülve ültem
közéjük.
Hogy én mennyire imádlak te lány! Harry milyen cuki már! Imádom! <3
VálaszTörlésÖlelés, ~Bethany xoxo
Nagyon köszönöm, én is imádlak téged!:D Örülök, hogy elnyerte a tetszésed!;) xx
TörlésImádom *-* gyorsan a ķövit:)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett!:) Ma felkerül a 3. rész is!:) xxx
TörlésHihetetlen ügyes vagy :) Annyira jól kitaláltad ezt az egészet. Izgatottan várom a folytatást! :D
VálaszTörlésTe pedig hihetetlenül aranyos vagy!:) Köszönöm, ez nagyon jól esik!!:) Ma hozom a következő résztt! xx
TörlésNagyon jó lett! Bár mindig sírhatnékom támad az ilyen szomorkásabb blogoktól, de persze jó értelemben... na, mielőtt teljesen hülyének néznél, csak megismétlem: nagyon jó lett! Csodásan írsz!
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett, annak pedig még jobban, hogy érzelmeket is sikerült kiváltanom belőled!:) Nagyon jól esett a kommented, remélem a továbbiakban sem változik majd a véleményed!:) xx
Törlés